Magasrangú üzleti delegációt fogadtunk Kína Sichuan tartományából

A FIVOSZ és VOSZ és a ChinaCham közösen fogadta a Sichuani üzleti delegációt
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a ChinaCham közösen fogadták a kínai, Sichuan tartományából érkező kiemelt üzleti delegációt. Az esemény különleges jelentőséggel bírt, hiszen a delegáció magas rangú üzletembereket foglalt magában, a rendezvényen többek között a Kínai Kereskedelmi Kamara Sichuani elnöke, a China Council for the Promotion of International Trade (CCPIT) vezetője is részt vett.
A delegáció látogatásának fő célja az volt, hogy erősítse a két ország közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat, különös tekintettel a magyar és sichuani vállalkozások közötti együttműködés lehetőségeire. A találkozó lehetőséget biztosított a magyar és a kínai vállalkozói szektor képviselői közötti tapasztalatcsere, valamint üzleti és befektetési lehetőségek megvitatására.
A delegáció tagjai között szerepeltek a legjelentősebb sichuani vállalatok vezetői, akik különböző iparágakat képviseltek, így az energetika, a biotechnológia és a gyártás területét.


Közelgő események
Exkluzív műtárgykereskedelmi tárlatvezetések tagjaink számára
december 1 @ 16:00 - december 19 @ 20:00Az Év Fiatal Vállalkozója Díj átadása
november 28 @ 20:00 - 20:30Fiatal Vállalkozók Hete 2025 – BUDAPEST
november 28 @ 13:00 - 20:00Fiatal Vállalkozók Hete 2025 – Zalaegerszeg
november 27 @ 17:00 - 20:00Fiatal Vállalkozók Hete 2025 – Nyíregyháza
november 27 @ 17:00 - 20:00
Piacvezető akarsz lenni?

