Ilyen volt – FIVOSZ Klub – Gazdasági Fórum Kozármisleny
Szeptemberben a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége Baranya vármegyei szervezete, Kozármisleny Város Önkormányzata és a Pécsi Tudományegyetem közösen szervezésében tartottuk meg a „Helyi értékek, innovatív ötletek, új lehetőségek” című gazdaságfejlesztési fórumot Kozármislenyben.
Célunk az volt, hogy a térség meghatározó szereplőivel közösen gondolkodjunk, megoszthassuk elképzeléseinket a jövőről, és feltérképezzük a helyi gazdaság és vállalkozói környezet fejlesztési lehetőségeit.
A rendezvényt Dr. Pohl Marietta, Kozármisleny polgármestere nyitotta meg, aki előadásában bemutatta a város átfogó gazdaságfejlesztési programját. Szó esett többek között a vármegye legnagyobb általános iskolájának továbbgondolásáról, a nagyszabású sportfejlesztési tervekről, a zöld tengely kialakításáról, valamint a kulturális, rekreációs és kereskedelmi központ létrehozásáról. Kiemelte az ipari park bővítésének fontosságát is, amely jelentős lehetőségeket hordoz a helyi gazdaság számára.
Ezt követően Dr. Csaba Ders, a PTE főépítésze mutatta be az UniNext Innovációs Programot, amely az egyetemi kutatás-fejlesztési és innovációs törekvések új irányait ismertette.
A fórum központi elemeként kerekasztal-beszélgetést szerveztünk „A térség gazdaságfejlesztési lehetőségei” címmel, ahol Dr. Pohl Marietta polgármester, Kárpáti András, a TAX Europe ügyvezetője, Mrázik Csaba, a FIVOSZ Baranya vármegyei elnöke, valamint Dr. Csaba Ders, a PTE főépítésze osztották meg gondolataikat. A beszélgetést Siptár Dávid, a PTE Innovációmenedzsment és Gazdaságkapcsolati Igazgatóság igazgatója moderálta.
A rendezvény zárásaként kötetlen networkinget biztosítottunk, ahol lehetőség nyílt új kapcsolatok építésére, együttműködések elindítására és innovatív ötletek megosztására.
Különösen fontos számunkra, hogy a fiatal vállalkozók, az önkormányzatok és az egyetemek együtt alakítsák a régió jövőjét. A kozármislenyi fórum megerősítette: a térségben komoly potenciál rejlik, és az együttes gondolkodás a fenntartható fejlődéshez vezető legjobb út.
Közelgő események
Üzleti tRENDELŐ – Országos kapcsolatépítő roadshow a legújabb üzleti trendekkel GYŐR – 2026
október 8 @ 17:00 - 20:00Üzleti tRENDELŐ – Országos kapcsolatépítő roadshow a legújabb üzleti trendekkel TATA – 2026
szeptember 30 @ 17:00 - 20:00Fiatal Vállalkozók Hétvégéje
szeptember 12 @ 09:00 - szeptember 13 @ 12:00FIVOSZ Akadémia: Média és kommunikáció – a láthatóság megszerzésének művészete
szeptember 10 @ 15:00 - 20:00FIVOSZ Garden Party – BUDAPEST
július 2 @ 17:00 - 22:00
Piacvezető akarsz lenni?







