Vármegyei vezetőség
Baranya vármegye

Mrázik Csaba, elnök
Mrázik Csaba vagyok, a Vesta Home Ingatlan tulajdonosa és a Merj Álmodni Alapítvány alapítója. A FIVOSZ Baranya megyei elnökeként elkötelezett vagyok a fiatal vállalkozók közösségének erősítésében és fejlődésében. A Merj álmodni alapítvány elindításával a fő célom, hogy támogassuk azokat a gyermekeket, akik hátrányos helyzetből származnak, és segítség nélkül talán soha nem érnék el az álmaikat.

Dr. Csullag Dávid, alelnök
Dr. Csullag Dávid vagyok ügyvéd, számomra megtiszteltetés egy ilyen közösség része lenni, ahol a fiatal és már sok sikert megélt vállalkozások folytathatnak kölcsönös eszmecserét, adhatnak egymásnak különféle tanácsokat annak érdekében, hogy az adott vállalkozási forma miként fejleszthető vagy bővíthető. Személyemet illetően már 27 évesen a Magyar Ügyvédi Kamarába bejegyzett ügyvédként tevékenykedtem emellett 2022-ben Társasági jogi és cégjogi szakjogász/mesterjogász (Legum Magister / Master of Laws) végzettséget szereztem, mely feljogosít az LL.M. titulus viselésére, de ami még fontosabb, hogy kiterjedt ismeretekkel és tapasztalattal rendelkezem a cégek működésének világába, mellyel ugyancsak kívánom segíteni a fiatal vállalkozni vágyókat, illetve a már sikeres nagyobb gazdasági társaságokat (melyekből többet is ügyfeleim között tudhatok).

Vörös Imre, alelnök
Vörös Imre vagyok, pécsi lakos. A Reha-Corpus Kft-nél 2015-ben ortopédtechnikai műszerészként kezdtem el tevékenykedni, elsődlegesen alsó́végtag protézis készítésben. Rengeteg lehetőséget láttam meg a fejlődésben, ezért elkezdtem foglalkozni az orvoskapcsolattartással, marketinggel, szervezetfejlesztéssel. 2017től átvettem a teljes cégvezetést, és mára már elmondhatjuk, hogy Magyarországon az egyik legkorszerűbb ellátásokat biztosító ortopédtechnikai cég vagyunk.
Másodállásként 2020-ban alapítottam egy céget, ahol ingatlanfejlesztéssel foglalkozunk. Elsődlegesen Pécsen vásárlok felújítandó ingatlanokat, amiket teljeskörűen felújítunk és tovább értékesítünk.
2023-ban felkértek a PTE Innovációs Szakértői Hálózatához külsős szakértőnek, ahol részese lehetek K+F+I projektek minősítésének, projektek validálásának, és értékelhetem a belső kutatás-fejlesztési pályázatokat.
Békés vármegye

Kelle András, elnök
Munkám és tanulmányaim során mindig kiemelt fontosságot évezett a fejlődés és az előremutató technológiák iránti elköteleződés. Szegeden szereztem mérnöki alap, majd Budapesten közgazdász mesterdiplomát. Hiszem azt, hogy a mai világban minél szélesebb körű tudással, illetve kapcsolati hálóval kell rendelkezni ahhoz, hogy sikerre vigyük szűkebb közösségünk, és végső soron országunk. A jövőbeni törekvéseink mind arra irányulnak, hogy Békés vármegye újra az ország prosperáló területei közé tartozzon.

Leszkó András, alelnök
Békés vármegyét képviselem. Fiatalként és több színű vállalkozásaim miatt, számomra a legfontosabb, hogy ebben a megyében/ országban sok feltörekvő embert tudhassunk magunk mellett, hiszen többen erősebbek vagyunk. A FIVOSZ rengeteg lehetőséget kínál a még nem vállalkozóknak, de annak akarni vágyóknak és a már tapasztalt, meglévő vállalkozással rendelkezőknek egyaránt. Mindenkinek ajánlom, hogy tartson velünk a vármegyében rendezendő eseményeinken és kóstoljon bele az igazi vállalkozó létbe!
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Észak-Magyarországi régió

Oszlánczi Réka, elnök
Oszlánczi Réka vagyok, az Észak-Magyarországi régió egyik legnépszerűbb tematikus éttermének, a Creppy PalacsintaHáz Étterem és RendezvényHáz tulajdonosa. Mint ahogy azt a nevünk is adja, nálunk minden palacsintából van, leves, főétel, desszert a legkülönlegesebb formákban. Tősgyökeres lokálpatriótaként, valamint a FIVOSZ Észak-Magyarországi régiós elnökeként szívügyem a helyi fiatal vállalkozók segítése, összetartása, a helyi közösségi élet fejlesztése.

Lehóczki Éva, alelnök
Az SZTE – Budapesti Média Intézet kommunikáció, valamint a TV2 Akadémia televíziós szerkesztő-riporter szakok elvégzése után pályafutásom 2004-ben miskolci rádiók bulvár műsorainak vezetésével kezdtem, ezt követően a mai napig is rendezvények Műsorvezetőjeként tevékenykedek.
2010-től vállalkozást, Kft.-t alapítottam, amiben Hostessek is segítik munkám a különböző eseményeken. Ezek mellett Sportedző – aerobic szakos végzettséget szereztem, SpinRacing kerékpárfitness és Hot Iron Instruktor vagyok, pár éve ezért egy saját Fitness Stúdiót nyitottam Miskolcon. 2018-tól, mint Női Esküvői Ceremóniamester, majd ezt kibővítve Esküvői Szertartásvezetőként is segédkezek.
A Kutyák mentése – az Állatok védelme és a Sérült gyerekek támogatása pedig a legnagyobb szívügyem!
Miskolci lokálpatrióta vagyok! Azt csinálhatom, amit megálmodtam és, amit szeretek! Mióta az eszemet tudom vállalkozóként: közösséget építek, szemléletet formálok, motiválok és követendő példára törekszem!
Célom, hogy a FIVOSZ-ban is kamatoztatni tudjam és átadjam mindazt, ami közös szemléletünk és törekvésünk: “légy meghatározó”!
A mottóm: “ A Fiatal Fiatalon Tart!”
Fejér vármegye

Tóth György Jr., elnök
18 éves koromban amikor arról kellett dönteni, hogy milyen életet szeretnék élni, akkor úgy gondoltam, hogy azt a vállalkozói lét fogja tudni nekem biztosítani. A tanulás mellett csatlakoztam a családi vállalkozáshoz mely pénzügy és marketing vonalon tevékenykedett már abban az időben is. A két területen tapasztalatokat gyűjtvén megalapítottam saját brandépítő vállalkozásom mely kezdetben a sportban majd később a vállalkozói szférában kezdett növekedni és dolgozik jelenleg is.
Mottóm:
“Ha valamit nagyon akarsz, azt el is tudod érni! Ha nem sikerült, nem akartad eléggé”
Győr-Moson-Sopron vármegye

Borbély Roland, elnök
Borbély Roland vagyok, a BlueSpot Szoftverfejlesztő Kft. ügyvezetője és a TraffiHunter alkalmazás fejlesztője. Munkám során a legfrissebb technológiákkal, AI-al (Mesterséges Intelligencia) foglalkozunk.
Örülök, hogy a FIVOSZ sikerközösségének a tagja lehetek, ahol a saját tapasztalatainkat oszthatjuk meg egymással, vagy akár kérhetünk segítséget olyan vállalkozóktól akik a Mi aktuális nehézségeinken már sikeresen átléptek. Úgy gondolom hogy egy céget, vállalkozást egyedül felépíteni nagy teher, ezért kimagasló büszkeséggel tölt el engemet, hogy segíthetek másoknak a saját tapasztalataim vagy a közösségi kapcsolataim által.
Kedvenc idézetem:
“Ha valamit csinálsz, azt csináld jól!”

Horváth Ármin, alelnök
Élsportot befejezve diplomát szerzett a Győri Hittudományi Főiskolán, ezalatt pedig folyamatosan pénzügyi szakirányú végzettségeket egyaránt. Mára büszkeségére édesapja után ő is okleveles nemzetközi adószakértővé vált. Ezentúl biztonság- és vagyonvédelmi, újságírói képesítésekkel is rendelkezik. Csak a legfontosabbakat említve jelenleg is a család könyvelőirodáját vezeti, valamint tulajdonostárs egy hús- és gabonakereskedő divízióban is.
Hajdú-Bihar vármegye

Nemes Zoltán, elnök
Örömmel vállaltam a FIVOSZ Hajdú-Bihar Vármegyei elnöki tisztét, hiszen hiszek abban, hogy a fiatalok jövője a vállalkozói szellemben rejlik. Az ANDERZOL Regionális Oktatásszervező, Kereskedelmi és Vállalkozási Betéti Társaság ügyvezetőjeként több mint két évtizede foglalkozom oktatással és a fiatalok támogatásával.
A vállalkozás és az oktatás számomra nem csupán munka, hanem szenvedély. Célom, hogy segítsem a fiatal vállalkozókat abban, hogy megszerezzék azokat az ismereteket és készségeket, amelyek elengedhetetlenek a sikeres vállalkozás indításához és működtetéséhez. Szívesen osztom meg tapasztalataimat, valamint támogatást nyújtok a kapcsolatok megszerzésében.
Hiszek abban, hogy a Hajdú-Bihar megyei közösség ereje az összefogásban rejlik. Elnöki szerepem révén szeretném elősegíteni a helyi fiatal vállalkozók összefogását, hogy együtt erősebbek legyünk. Fontos számomra, hogy mindenki megtalálja a helyét és a lehetőséget a fejlődésre.
Bízom benne, hogy együtt egy sikeres és dinamikus közösséget építhetünk, ahol minden fiatal vállalkozó támogatást és inspirációt kap a céljai eléréséhez.

Boros József, alelnök
Boros József, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának tanársegédje és az Ihrig Károly Szakkollégium igazgatója vagyok. Kutatási területem a technológiai fejlődés és munkaerőpiac, valamint az oktatás-gazdaságtan. Többéves oktatási tapasztalattal rendelkezem, számos kurzus és felnőttoktatási projekt keretében. Aktív tagja vagyok hazai és nemzetközi szakmai közösségeknek, valamint elismerésekben részesültem a tudományos életben és az egyetemi közösségi munkában. Célom, hogy hozzájáruljak a gazdasági és társadalmi innovációk sikeres megvalósításához, illetve a szakmai lehetőségek fiatalokhoz történő eljuttatásához.
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye

Hegyi Anita, elnök
Mezőtúri születésűként fontos számára a szülővárosának és térségének, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyének a fejlesztése. 2022-ben Jász-Nagykun-Szolnok megyéért díjban részesült. 2024-ben indította el első vállalkozását. A Contemporary Hungary cég fő tevékenysége Magyarország és más országok kultúra exportja és importja, amelyet a területen szerzett 12 éves tapasztalatára alapozva épített fel. Munkája során külön figyelmet fordít a vállalatok CSR tevékenységére.
Több. mint egy évtizede a magyar kultúra szolgálatában áll. 9 évig diplomataként dolgozott Moszkvában, ahol a moszkvai Magyar Kulturális Intézet igazgatója volt. Ezt követően a vezetése alá tartozott a 24 országban működő 26 külföldi magyar kulturális intézetet koordináló főosztály a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, majd a Kulturális és Innovációs Minisztériumban, ahol a későbbiekben stratégiai tanácsadóként dolgozott. A Contemporary Hungary ügyvezető igazgatójaként továbbra is szívügye a magyar kultúra nemzetközi népszerűsítése.
A FIVOSZ-ban Jász-Nagykun-Szolnok vármegye elnökeként és a Kulturális és Művészeti Bizottság elnökeként képviseli a fiatalokat.
Komárom-Esztergom vármegye

Jakab Jácint, elnök
Hiszek az élmény erejében!
Csapatommal arra törekszem, hogy szolgáltatásunk ne csak ügyfélközpontú legyen, hanem élményt is nyújtson, hiszen semminek nincs komolyabb arculatépítő ereje, mint a személyes találkozásoknak.
20 éves szakmai tapasztalattal rendelkezem és kollégáinkkal minden egyes színpadi beszélgetés, koncert, fesztivál vagy céges rendezvény megszervezése során az élményközpontúságot tartjuk szem előtt. A mi küldetésünk az – és nemcsak Komárom-Esztergom vármegyében –, hogy ezek az események pontosan olyanok legyenek, amilyennek partnerünk megálmodta.
Itt adja magát az kedvenc egyik idézetem Walt Disneytől.
“Ha meg tudod álmodni, meg is tudod tenni!”
Nógrád vármegye

Cséfalvay Tamás, elnök
A Drucktech Kft tulajdonosa és ügyvezetője. Transzfer hőpréseket és szitanyomó gépeket gyártanak, 25 éve dolgozik a családi vállalkozásukban, amelyet édesapja alapított. Emellett veterán autók gyűjtésével es felújításával is foglalkozik. Hobbijai az autók és a vitorlázás, mindkettővel versenyzik is. Motivációja: Szeretne a Nógrád vármegyei elnökként a fiataloknak segíteni, hogy sikeresek legyenek és merjenek nagyot álmodni. A FIVOSZ jó lehetőséget biztosít, hogy minél több információ es kapcsolat birtokában elérjék álmaikat.

Romhányi Tamás, alelnök
2007-ben végzett a budapesti Internation Business School Nemzetközi Kapcsolatok szakán, de messzire sodorta a sors a szakmától, családi vállalkozásukban dolgozik több, mint 15 éve. Vállalkozásuk autóiparral és építőiparral foglalkozik így cseppet sem tartja unalmasnak és
monotonnak napjait. Szereti a kihívásokat és a megoldhatatlan feladatokat, ezek leküzdése
ad neki erőt a mindennapokban. Célja vármegyei alelnökként a nógrádi fiatal vállalkozók segítése
sikereik és terveik elérésében.
Bízik benne, hogy egyszer Nógrád nem csak a Győzike showról lesz
híres, hanem gyönyörű természeti adottságairól, gasztronómiájáról, illetve a remek dinamikában fejlődő iparáról.
Nyugat-Dunántúli régió

Böjte Sándor Zsolt, elnök
35 éves családi vállalkozás ügyvezetőjeként, közgazdászként dolgozom, sok éves szakmai tapasztalattal rendelkezem. 5 éves korom óta üzletembernek készültem! Szerencsésnek mondhatom magam, mert az élet megadta nekem azt a lehetőséget, hogy azzal foglalkozhatom, amit szeretek! Életem fókuszában a vállalat-menedzsment, és a közösségért való tenni akarás áll.
Közép-Dunántúli régió

Horváth Ármin, elnök
Élsportot befejezve diplomát szerzett a Győri Hittudományi Főiskolán, ezalatt pedig folyamatosan pénzügyi szakirányú végzettségeket egyaránt. Mára büszkeségére édesapja után ő is okleveles nemzetközi adószakértővé vált. Ezentúl biztonság- és vagyonvédelmi, újságírói képesítésekkel is rendelkezik. Csak a legfontosabbakat említve jelenleg is a család könyvelőirodáját vezeti, valamint tulajdonostárs egy hús- és gabonakereskedő divízióban is.
Tolna vármegye

Dr. Barta Anita, elnök
Dr. Barta Anita vagyok a Barta Csoport tulajdonosa és vezetője. Mindennapjaim az autók körül forognak, hiszen vállalatunk hazai és nemzetközi téren jelentős szerepet játszik az autókereskedelemben és Magyarországon az AVIS autókölcsönző tulajdonosaként az autókölcsönző szakmában is tevékenykedem. Büszke vagyok arra, hogy a FIVOSZ oszlopos tagja lehetek és nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a 2022-es esztendőben díjazott lehettem fiatal vállalkozóként. Mint Tolna vármegyei elnök és a Mobilitási Bizottság elnöke igyekszem eleget tenni a rám váró kihívásoknak és a legmagasabb szinten képviselni a fiatal vállalkozókat. Hiszek a csapatmunkában és hiszek az összefogásban. Szeretem a kihívásokat és az innovatív megoldásokat. Szeretek fejlődni és vallom azt, hogy minden kihívás egy újabb remek megmérettetés. Folyamatosan képzem magam, 5 diplomás vagyok, a legutóbbi tanulmányommal LL.M. titulust szereztem. Legkedvesebb szakmám a gépjármű mechatronikai technikus- autószerelő- szakma, melyet autójogi munkásságom miatt végeztem el.

Mózsa Ferenc, alelnök
Mózsa Ferenc vagyok, mérnök informatikusként a paksi székhelyű impressive.hu Informatikai Szolgáltató Kft. alapítója és ügyvezető igazgatója. Szakmai pályafutásom során különös figyelmet fordítottam a következő generáció támogatására – számos gyakornoknak és pályakezdő szakembernek nyújtottam mentorálást, segítve őket az első szakmai lépések megtételében.
A FIVOSZ Tolna vármegyei alelnökeként célom, hogy ezt a mentori tevékenységet szélesebb körben is kamatoztassam. Kiemelt küldetésemnek tekintem az informatika iránt érdeklődő fiatalok szakmai fejlődésének támogatását, különös hangsúlyt fektetve azokra, akik vállalkozóként képzelik el jövőjüket. Számukra szakmai tanácsadással és gyakorlati útmutatással segítem az önálló vállalkozás elindításának első, meghatározó lépéseit.
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

Maleczki Tamás, elnök
FIVOSZ vezetőként az egyik legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy összehozzam évente néhány alkalommal azokat az embereket, legyen fiatalok vagy idősebbek is, akik nyitottak, legfőképp a tanulásra és a változásra. Mert Charles Darwin szavaival élve: „Nem a legerősebb és nem is a legokosabb marad életben, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásra” Ezt pedig, csak az előbb felsorolt erényekkel lehet elérni. Jómagam a kis és nagykereskedelemben, leginkább a kertigépek terén tudok segíteni, megosztani tapasztalataim. A vendéglátásban is jelen vagyunk Tokajban 2018 óta. 3-4 éve pedig a nyomdaipart készülünk megreformálni a társammal és egyben legjobb barátommal, de ebben neki sokkal több érdeme és része van.
Vas vármegye

Haller Ferenc, elnök
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem diplomataként nappali képzésben. Emellett több évet dolgoztam vállalkozóként egy kereskedelmi és csomagolástechnikai cégnél, mint import-export manager. Két egyetemista társammal alapítottuk meg 2009-ben Magyarország 2. online marketing cégét, ahol, mint tulajdonos és marketing igazgató voltam érdekelt. 2011-től a Pannon Termál Klaszter irodavezetői, majd ügyvezetői pozícióját töltöttem be. Emellett, szintén, mint vállalkozó voltam a Büki Gyógyfürdő Zrt. tolmácsa és marketingreferense, több, mint két éven keresztül. 2013 óta a sárvári városmarketing cég ügyvezető igazgatója vagyok. 2020-tól pedig a Sárvári Gyógyfürdő Kft. marketing vezetőjeként is tevékenykedem.
Ezen évek alatt és azóta is aktívan tevékenykedtem egyéni vállalkozóként, főként turisztikai-, marketing-, projektmanagement-, valamint stratégiaalkotási feladatkörökben.
Egyházi és a civil szervezetek munkájában is részt veszek (a Magyar Fürdőszövetség Kommunikációs- és Marketing Szakbizottsági tagja, a Sárvár Jövőjéért Civil Kerekasztal Egyesületi tagja, a Sárvári Turisztikai Technikum kuratóriuma tagja, illetve a Sárvári Szent Miklós Plébánia Képviselőtestületének elnöke vagyok)
Célom többek között, hogy a fiatal vállalkozók, valamint a FIVOSZ munkájának segítése szakmai tapasztalatommal, tanácsaimmal, kapcsolatrendszeremmel a turizmus és marketing területén!

Imris Máté, alelnök
Jelenleg Szombathelyen élek. 2023-ban diplomáztam Gazdálkodási és menedzsment szakon a Széchenyi István Egyetemen. Hosszú évek óta foglalkozom rendezvényszervezéssel, valamint több mint 2 éve vagyok egy bio tisztítószereket forgalmazó magyar cég franchise partnere. A vállalkozói szemlélet mindig is közel állt hozzám, így a tanulmányaim befejezésével nem is gondolkoztam másban, csak a vállalkozói létben. Mindezek mellett érettségire való felkészítésben is rendszeresen segítek a fiatalabb generációnak, hiszen mások oktatása a szívügyem. A közösségi szerepvállalás és a Vas vármegyei vállalkozói közösség építésének a vágya miatt csatlakoztam a FIVOSZ-hoz.
Zala vármegye

Gál Katalin, elnök
Egy örök álmodozó vagyok, aki folyamatosan fejlődni akar, és erre a FIVOSZ csapata a legjobb hely!
Marketing szakemberként és projektmenedzserként dolgozom, több autómárka képviseletét látom el. Szenvedélyem a rally sport, ahol Magyar Bajnoki futamokon egy rallycsapat csapatfőnökeként dolgozom. Emellett tanácsadóként segítem több autó- és motorsport egyesület munkáját.
Szívügyem, hogy segítsek másokon, ezért nemrégiben eleget tettem egy felkérésnek és a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház Intenzív és Aneszteziológiai Osztály Alapítványának kuratóriumi tagja lettem. A legnagyobb álmom, hogy saját állatmenhelyet hozok létre, de addig is rendszeresen önkénteskedem.
A tudásom és tapasztalataim megosztása, különösen a fiatalokkal, fontosnak tartom. Ezért immár harmadik éve mentorként segítem az ELTE Savaria Egyetemi Központ Gazdálkodástudományi Tanszékén tanulókat az üzleti gondolkodás és a szakmai fejlődés terén.
A FIVOSZ-ban Zala vármegyei elnökként és a Mobilitási Bizottság alelnökeként képviselem a fiatalokat.