Ilyen volt – Garden Party Nyíregyháza
A tikkasztó hőség ellenére nem maradt üres szék a FIVOSZ egyik legnépszerűbb eseményén, a Garden Party-n Nyíregyházán. A rendezvényt nagy érdeklődés övezte és olyan aktuális és haladó témákkal foglalkoztunk mint a Mesterséges Intelligencia és az önismeret.
A rendezvényen bemutatkozott az új elnökség akikről kiderült, hogy tele vannak tervekkel és motivációval a helyi vállalkozói közösség építését illetően.
Fontos újítás volt, hogy nem szimpla előadásokat hallgattunk, hanem olyan interaktív beszélgetéseket folytattunk, amibe a helyi közönség is be tudott kapcsolódni, így személyesebb volt az élmény és nagyobb az elvihető érték.
Az ilyenkor szokásos kapcsolatépítés során pedig élveztük a hűsítő limonádét és helyi vállalkozók kóstolóit, köztük a Rétescake remek süteményeit és a Tormaricum mesés szószait.
A rendezvény után rengeteg elismerést kaptunk, ezért a terveink között szerepel, hogy továbbra is ebben a szellemiségben szervezünk eseményeket a helyi vállalkozói közösségnek.
Közelgő események
Exkluzív műtárgykereskedelmi tárlatvezetések tagjaink számára
december 1 @ 16:00 - december 19 @ 20:00Az Év Fiatal Vállalkozója Díj átadása
november 28 @ 20:00 - 20:30Fiatal Vállalkozók Hete 2025 – BUDAPEST
november 28 @ 13:00 - 20:00Fiatal Vállalkozók Hete 2025 – Zalaegerszeg
november 27 @ 17:00 - 20:00Fiatal Vállalkozók Hete 2025 – Nyíregyháza
november 27 @ 17:00 - 20:00
Piacvezető akarsz lenni?





