Fél év helyett már egy évig tart a Mentorálás
Az adózási szabályok megismeréséhez a kezdő vállalkozásokat segítő programot működtet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2018 óta. A korábban féléves, adókötelezettségek teljesítését segítő szolgáltatás idéntől már egy teljes éven át tart, önkéntesen és ingyenesen vehető igénybe, amihez csupán regisztrálni kell.
2021. január 1-től 6 hónapról egy évre nőtt a kezdő egyéni vállalkozókat, a cégbejegyzésre kötelezett szervezeteket, a bíróság által nyilvántartott civil szervezeteket, az ügyvédi irodákat, valamint a szabadalmi ügyvivő irodákat támogató mentorálás időtartama.
A kezdő – főképp mikro-, kis- és középvállalkozások – sokszor nehezen igazodnak el az adózási szabályok közt. A NAV ezért megalakulásuktól számítva 30 napon belül felveszi velük a kapcsolatot és felkínálja számukra a regisztrálási lehetőséget a Mentor Programba, amely az adókötelezettségek teljesítésében, a helyes adózási gyakorlat kialakításában segít.
A Mentor Program csoportos fórumai mellett, amelyeken a NAV szakemberei bemutatják az elektronikus szolgáltatásokat és a kiemelt adónemek kezdő vállalkozásokat érintő szabályait, személyes mentorálás is folyik. Itt a kijelölt mentor, alkalmazkodva a felmerülő vállalkozói igényekhez, segít a bevallás javításában, kiegészítésében és felhívja a figyelmet az esetleges hiányosságokra is.
A Mentor Programba regisztrálni a https://nav.gov.hu/nav/ebev_portal megnyitásával, a „Mentor Program” főmenüben a „Regisztrálok” szóra kattintva lehet.
Közelgő események
Exkluzív műtárgykereskedelmi tárlatvezetések tagjaink számára
december 1 @ 16:00 - december 19 @ 20:00Az Év Fiatal Vállalkozója Díj átadása
november 28 @ 20:00 - 20:30Fiatal Vállalkozók Hete 2025 – BUDAPEST
november 28 @ 13:00 - 20:00Fiatal Vállalkozók Hete 2025 – Zalaegerszeg
november 27 @ 17:00 - 20:00Fiatal Vállalkozók Hete 2025 – Nyíregyháza
november 27 @ 17:00 - 20:00
Piacvezető akarsz lenni?

