
Vállalkozz Zuglóban – Vállalkozom, tehát vagyok!
Kerületi középiskolásoknak tartottak előadásokat ifjú vállalkozók a Rózsa Művelődési Házban Vállalkozom, tehát vagyok címmel. Azzal a céllal szervezte meg az önkormányzat és a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) az előadás-sorozatot – októberben 6-án és 13-án –, hogy a pályaválasztás előtt álló diákoknak ötleteket adjanak életük döntő lépéseihez.
Megtelt érdeklődő középiskolásokkal a művelődési ház nagyterme, ahol a rendezvényt Galgóczy Zoltán alpolgármester nyitotta meg ezekkel a szavakkal:
– Fontosnak tartjuk, hogy megmutassuk a kerületünkben élő fiataloknak, milyen lehetőségek vannak a munkaerőpiacon, amikor majd választás előtt állnak. Ezért hívta életre az önkormányzatunk a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségével közösen ezt a fórumot, amelyen sikeres vállalkozók tartanak előadásokat. És nem véletlenül adtuk azt a címet, hogy Vállalkozom, tehát vagyok, mert ti is bátran vállalkozzatok!
A biztatás után Békési Brigitta közgazdászt hallgathatták meg a diákok. A csinos ifjú hölgy egy új mozgásformát talált ki, amelyre később Beautyrobic nevű vállalkozását építette.
– Egyetemi tanulmányaim mellett indítottam el a vállalkozásomat és alapítottam meg a cégemet, amely fokozatosan lett sikeres – mondta. – Emlékszem, az első foglalkozáson alig voltunk páran, inkább csak a barátnőim jelentek meg. Türelem és kitartás kell ahhoz, hogy sikeresek legyetek.
A másik előadó, Szántó Ferenc szintén közgazdász-végzettségű, ő értékesítőket képez, és motivációs előadásokat tart rendszeresen.
– Fontos – hangoztatta –, hogy konkrétan határozzátok meg a céljaitokat, mert csak akkor tudtok sikeresek lenni. Az is nagyon lényeges, hogy milyen emberekkel veszitek magatokat körül, kik inspirálnak benneteket.
A jó tanácsok mellett a cégeikről is részletesen beszéltek az előadók. Inotay Petra, a FIVOSZ női bizottságának elnöke elmondta lapunknak, hogy az önkormányzat kereste meg a szövetséget, és örömmel jöttek a kerületbe, hogy a helyi fiatalokat motiválják céljaik elérésében, jövendő vállalkozásaik elindításában.
bp18.hu, Temesi László
Közelgő események
[ecs-list-events limit='5' order='DESC']Piacvezető akarsz lenni?
