
Új szinteket hódít meg Logisztikai Bizottságunk elnökének cégbirodalma
Az elmúlt években folyamatosan a piaci átlag felett növekedett a cég, de a sikert nem ebben mérik. A valódi eredmények a kulisszák mögött születtek: a HAPP-nál összeállt egy olyan világszínvonalú felsővezetői csapat, amely feltétlenül szükséges volt a következő lépcsőfokhoz, melyet eltervezett Logisztikai Bizottságunk elnöke, Happ Olivér. Sosem torpant meg a kihívások előtt, de amikor számba veszi, mennyi család megélhetése függ attól, hogyan teljesít vezetőként, mindig egy másik szempontot is figyelembe vesz. A célja olyan döntéseket hozni, amik nemcsak bővülést hoznak, de évtizedes távlatban is fenntarthatóvá teszik a cég működését. A logisztikai szakmában a stabilitást az jelenti számukra, ha továbblépnek abból, hogy kizárólag közúti árufuvarozásban gondoljunk rájuk. Egy új HAPP Kft.-t kell a csapatával közösen építenie. Ehhez fel kellett állítaniuk egy olyan hosszú távú stratégiát, mely a közúti szállítmányozó cégüket globális logisztikai szolgáltató céggé tudja alakítani. Az európai közúti szállítmányozói képességeiket bizonyították, de 2024-től már az egész világra kiterjedő, komplex árumozgatási szolgáltatóvá váltak. Az elmúlt évek a fehérállomány gyűjtéséről, a szakmai tudásbázis létrehozásáról szólt, de most végre bemutatkozik az új HAPP Kft.: a közúti mellett tengeri, légi és vasúti szállítmányozóként is elviszik az árudat, akkor is, ha a rendeltetési hely egy másik kontinensen van. A HAPP többé nem egy közúti kamionos cég, hanem globális logisztikai vállalkozás. A logisztikai szakma következő lépcsőfokára álltak, tekintsétek meg a megújult honlapjukat is: www.happ.eu
Közelgő események
[ecs-list-events limit='5' order='DESC']Piacvezető akarsz lenni?
