SIKERREL ZÁRULT A FIATAL VÁLLALKOZÓK HETE
Idén XI. alkalommal került megrendezésre a Fiatal Vállalkozók Hete november 12-16. között Budapesten és további 9 nagyvárosban országszerte. A hetet óriási sikerrel zárták a szervezők, hisz rekord mennyiségű érdeklődő volt jelen az eseményen (több, mint 10 000-en regisztráltak a hétre) és azóta is a pozitív visszajelzésektől zeng az internet.
Az eseménysorozatra a Global Entrepreneurship Week (GEW) nemzetközi mozgalom keretében került sor, mely a világ legnagyobb vállalkozásösztönző rendezvénysorozata. A GEW küldetése a világot előremozdítani és kivezetni a válságból, a vállalkozók és az innováció inspirálása révén. Úgy tűnik, hogy ezen kezdeményezések nem hiábavalók, hisz a résztvevők számából ítélve a magyarországi fiatal vállalkozók és vállalkozni vágyók igenis készek tenni a sikeres jövő érdekében.
Idén a Bálnában került sor a budapesti rendezvényre, ahol két napon keresztül hallgathattak érdekes, motiváló és tanulságos előadásokat a fiatalok. Többek között jelen volt Andy Vajna és Palásti József kiknek neve méltán híres az üzleti életben, de szintén az előadók között köszönthettük Hajas Lászlót és Majkát is, aki Krisán Lászlóval, a KAVOSZ vezérigazgatójával egy kerekasztal beszélgetés során osztotta meg tapasztalatait és jó tanácsait a hallgatósággal.
Számos változatos előadás és kerekasztal beszélgetés volt napirendi ponton a két nap alatt, melynek összefoglalója többek között a The Meet Up blog oldalán olvasható.
A sikeres rendezvénysorozat jövőre is megrendezésre kerül a FIVOSZ által, remélhetőleg még nagyobb tömeget megmozgatva, hogy továbbra is motiválja, inspirálja a fiatalokat, tanulságokat, értékeket közvetítve egy még jobb és még sikeresebb gazdasági élet elérése érdekében.
Közelgő események
Fiatal Vállalkozók Hete 2026 – Budapest
november 27 @ 13:00 - 21:00Fiatal Vállalkozók Hete 2026 – Eger
november 26 @ 16:30 - 21:00Fiatal Vállalkozók Hete 2026 – Nyíregyháza
november 26Fiatal Vállalkozók Hete 2026 – Miskolc
november 25 @ 18:30 - 20:00Fiatal Vállalkozók Hete 2026 – Szolnok
november 25 @ 17:00
Piacvezető akarsz lenni?

