Együttműködés a fiatal vállalkozók támogatásáért Békés vármegyében
Hivatalos partnerségi megállapodás született a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) Békés vármegyei szervezete és a Békés Vármegyei Kormányhivatal között. Az ünnepélyes aláírásra 2025. március 1-jén Békéscsabán került sor, amelyen a megállapodás részleteit dr. Takács Árpád, Békés vármegye főispánja és Kelle András, a FIVOSZ helyi elnöke ismertette.
A partnerség célja, hogy hozzájáruljon a térség vállalkozásainak fejlődéséhez, biztos alapot teremtsen a fiatalok számára, és elősegítse a helyi gazdasági szereplők megerősödését. Az együttműködés egy korábban megkezdett szakmai párbeszéd eredménye, amely során a felek közösen dolgoztak ki egy cselekvési tervet annak érdekében, hogy a fiatalok minél több lehetőséghez juthassanak Békés vármegyében.
A főispán szerint a megállapodás egyik legfontosabb üzenete, hogy a vármegyében érdemes maradni, vállalkozást indítani és családot alapítani, hiszen mindig is voltak és jelenleg is vannak olyan lehetőségek, amelyek ezt támogatják. Hangsúlyozta, hogy a helyi fiatalok törekvéseit össze kell hangolni azokkal a programokkal, amelyek segítik a vállalkozóvá válást és a vállalkozások fejlődését.
Az együttműködés öt kulcsterülete
- inkubátorházak létrehozása,
- képzési programok indítása,
- mentorprogram bevezetése,
- innovációs versenyek szervezése,
- pályázati és egyéb lehetőségek népszerűsítése.
A fiatal vállalkozók számára gyors információáramlást biztosító rendszert alakítanak ki, valamint helyi fórumokat szerveznek, hogy a már működő és leendő vállalkozók egyaránt naprakész információkhoz juthassanak.
A teljes térség fejlődését szolgálja
Kelle András, a FIVOSZ Békés vármegyei elnöke kiemelte, hogy az együttműködés nemcsak a fiatal vállalkozók támogatásáról szól, hanem az egész térség fejlődését célozza. A közös munka alapját az összefogás, a tudásmegosztás és a tapasztalatcsere képezi. Véleménye szerint a fiatalok kreativitással, szenvedéllyel és elhivatottsággal rendelkeznek, de ahhoz, hogy sikeresek lehessenek, megfelelő lehetőségekre is szükségük van.
A vállalkozók számára elérhető támogatások
A megállapodásban szereplő programok között olyan támogatási formák is megtalálhatók, amelyek közvetlen anyagi segítséget nyújtanak a vállalkozások elindításához és fejlesztéséhez. Az elérhető lehetőségek között szerepel például egy induló tőkejuttatás, képzési támogatások, valamint a vállalkozások működési feltételeinek javítását célzó intézkedések.
Losonczi István, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Békés vármegyei elnöke szerint a megállapodás mérföldkő a helyi gazdasági együttműködés terén. Kiemelte, hogy a fiatal vállalkozók számára a FIVOSZ egy biztos szakmai háttér, amelyhez bátran fordulhatnak azok, akik vállalkozásindításon gondolkodnak vagy már aktív vállalkozók.
Az együttműködés hosszú távon nemcsak a fiatalokat, hanem a térség gazdaságának egészét erősíti, hozzájárulva a vállalkozói kultúra fejlődéséhez és a helyi közösségek megerősítéséhez.

Közelgő események
Fiatal Vállalkozók Hete 2026 – Budapest
november 27 @ 13:00 - 21:00Fiatal Vállalkozók Hete 2026 – Eger
november 26 @ 16:30 - 21:00Fiatal Vállalkozók Hete 2026 – Nyíregyháza
november 26Fiatal Vállalkozók Hete 2026 – Miskolc
november 25 @ 18:30 - 20:00Fiatal Vállalkozók Hete 2026 – Szolnok
november 25 @ 17:00
Piacvezető akarsz lenni?

