Főoldal Blog Újabb nemzetközi együttműködésekre nyitott kaput a VOSZ és a FIVOSZ
Újabb nemzetközi együttműködésekre nyitott kaput a VOSZ és a FIVOSZ

Újabb nemzetközi együttműködésekre nyitott kaput a VOSZ és a FIVOSZ

0
0
2024. szeptember 10-12. között a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) és a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) közös delegációja, köztük dr. Kovács Patrik, a VOSZ társelnöke és Inotay Petra, a FIVOSZ főtitkára, Hsziamenbe, Kínába látgatott, ahol együttműködési megállapodást írtak alá a Morgan Star Grouppal. Az esemény során a magyar delegáció részt vett a Kínai Nemzetközi Befektetési és Kereskedelmi Vásáron (CIFIT 2024), amely jelentős lehetőségeket kínált a magyar vállalkozások számára.

 A látogatás központi eseménye egy új, háromoldalú együttműködési megállapodás (MOU) aláírása volt a VOSZ, a FIVOSZ és a Morgan Star Group között, amely jelentős lépés a két szervezet tagsága számára a kínai gazdasági kapcsolatok erősítésében. A dokumentumot dr. Kovács Patrik és Inotay Petra, valamint Xu Xiao Wu, a Morgan Star Group alelnöke írta alá.

Az együttműködés célja a két elismert vállalkozói szervezet külképviseletének erősítése, a tagságuk kínai gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainak fejlesztése, új üzleti lehetőségek feltárása és a fucsieni régió vállalkozásaival való szorosabb együttműködés. A fucsieni régió kiemelt szerepet játszik a Magyarországra irányuló kínai befektetésekben, hiszen innen érkezik a legtöbb beruházás hazánkba. 2020 óta Kína a legnagyobb befektető Magyarországon, számos nagy volumenű projekt és vállalat érkezik Fucsien tartományból, köztük a neves CATL is, amely az egyik legnagyobb külföldi befektetést valósította meg hazánk történetében. Ez az együttműködés tovább erősítheti Fucsien és Magyarország gazdasági kapcsolatait, melyből profitálhatnak a hazai kkv-k.

Az együttműködési aláíráson részt vett és felszólalt Várfi Péter, Magyarország kantoni főkonzulja, valamint Bukovinszky Nóra, a HIPA Vállalati Kapcsolatok Igazgatóságának igazgatója is, akik hangsúlyozták az együttműködés és a kapcsolatok fejlesztésének fontosságát.

A VOSZ és a FIVOSZ kiemelt célja, hogy külképviseleti partnerségek révén fejlessze hálózatát és kapcsolatait a világ legnagyobb piacain, elősegítve a tagjaik nemzetközi lehetőségeit. A VOSZ  és a FIVOSZ ennek jegyében egy stratégiai együttműködésben fejleszti  a nemzetközi kapcsolatokat, így a két meghatározó gazdasági érdekképviselet a teljes hazai vállalkozói szektort képviselve dolgozik azon, hogy közvetlen hozzáférést és kaput nyithasson a világ meghatározó gazdasági térségeire.

 

Közelgő események

Nincsenek jövőbeni események.

Piacvezető akarsz lenni?

fivosz-tagok

Most feliratkozhatsz a FIVOSZ hírlevélre:

FIATAL VÁLLALKOZÓKNAK SZÓLÓ ESEMÉNYEK+TUDÁS

Ezt havonta kapod, itt iratkozhatsz fel:

x
Kifejezett hozzájárulásomat adom ahhoz, hogy adataimat a FIVOSZ saját marketingtevékenysége céljából, illetve a kutatás és közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX. törvényben meghatározott piackutatás és közvetlen üzletszerzés céljára felhasználja, és a szervezet működésével és szolgáltatásaival kapcsolatos esetekben átadhatja elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű egyéni kommunikációs eszköz, sms útján, illetve postai úton Önt megkeresse. Adatai gépi úton kerülnek feldolgozásra. Tájékoztatjuk, hogy adatai harmadik felek részére kizárólag az adatvédelmi szabályzatban részletezettek szerint kerülnek továbbításra. Adatai kezeléséhez adott hozzájárulását bármikor, korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen jogosult visszavonni továbbá jogában áll adatainak a megjelölt célra vagy annak egy részére történő kezelésének megszüntetését kérni az alábbi címre elküldött levél útján 1146 Budapest, Thököly út 58-60. IV. emelet 404.

www.fivosz.hu | +36 1 785 7977 | [email protected] | NAIH nyilvántartási szám: NAIH-66446 | © 2007-2021 FIVOSZ, minden jog fenntartva. | Weboldal készítés: Plus Creative Agency