Immár hatodik éve rendezte meg a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége a Fiatal Vállalkozók Hetét, a Global Entrepreneurship Week világmozgalom keretében. Az országos rendezvénysorozat november 18-án indult és november 24-éig tartott. A programsorozat célja, hogy hidat építsen a vállalkozók és a vállalkozás iránt érdeklődő fiatalok között, ezáltal biztosítva Magyarország gazdasági utánpótlását.
Budapesten hétfőtől péntekig tartottak a tematikus napok(Az Üzleti Siker Napja, Innovatív Start-up Nap – KoWerk SeedStar Inkubátor Zrt., Gasztro Vállalkozások Napja, Üzleti Energia Napja – MVM Partner, International Day), ahol a fiatalok találkozhattak az ország legsikeresebb vállalkozóival. A Károlyi-Csekonics Rezidencián tartott eseményeken olyan sikeres emberek meséltek életükről és sikereik titkairól, mint Andy Vajna, a Nobu Budapest tulajdonosa vagy éppen Klapka György, a Klapka Zálog tulajdonosa. Az előadások mellett a kapcsolatépítő kávészünetek is hasznosak voltak a fiatalok számára, hisz egész héten át ingyenes Business Lounge, Coworking, üzleti-tanácsadás, és stílustanácsadás várta őket.
A szinte végig teltházas budapesti eseménysorozaton a nagyelőadóban élőben, valamint a színház teremben és a kisteremben online követték végig az előadóinkat a résztvevők. A hét folyamán négy kontinensről érkeztek fiatal vezetők és előadók, valamint a Világgazdasági Fórum ifjúsági szervezetének regionális vezetői is tartottak egy fókusz csoportos kerekasztalt, majd a felmerült témákat megvitatták a résztvevőkkel jelenlévő fiatalokkal is a nemzetközi napon.
A főváros mellett 10 vidéki nagyvárosban (Győr, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szekszárd, Szolnok, Veszprém) rendeztek párhuzamos programokat a vállalkozó kedvű fiataloknak.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei bizottság az Andante Borpatikában várta a vállalkozó és a vállalkozni vágyó fiatalokat. Ádám Csaba, a megyei szervezet elnöke elmondta: „A rendezvényen elsősorban olyan fiatalok vettek részt, akik még csak most kapcsolódnának be a vállalkozói életbe. Rengeteg hasznos és életképes üzleti ötletet vetettek fel, amik a későbbiekben piaci réseket kihasználva, sikeres vállalkozásokként jelenhetnek meg a megyében, régióban.”
A FIVOSZ Csongrád megyei szervezete két napon át várta a fiatal vállalkozókat a szervezett programjaira. Az első nap a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara adott helyet a rendezvénynek, ahol a többi között szó esett a családi vállalkozásokról, bemutatkozott egy fiatal feltaláló, továbbá egy énekesnő is megosztotta tapasztalatait azzal kapcsolatban, hogy miként menedzseljük magunkat sikeresen. A program második napján inkább a kapcsolatépítésé volt a főszerep. A megjelent leendő vállalkozók moderált bemutatkozása után kerekasztal beszélgetések kezdődtek. Német János, a Csongrád megyei szervezet alelnöke a következőket nyilatkozta:: „Előadóink a sokszínű előadásaikkal, a kapcsolatépítő kávészünetek és egy kis brand játék is mind közrejátszott abban, hogy jól érezzék magukat a jelenlévők, és elégedetten távozzanak. Az előadókat úgy válogattuk össze, hogy minden réteg megtalálja a maga irányvonalát! A kapcsolatépítő estén pedig üzleti és baráti kapcsolatok is születtek.” – tette hozzá az alelnök.”
A hazai gazdasági utánpótlásnevelés kulcseseménye egy nagyszabású gálavacsorán ért véget, melyen jelen volt Martonyi János, Magyarország külügyminisztere is. Beszédében elmondta, hogy a fiatalok teszik sikeressé Magyarországot, ötleteikkel, kíváncsiságukkal, bátorságukkal, önbizalmukkal, eszméikkel, majd hozzátette: „Magyarország sikeres ország, minden visszaesés és megtorpanás ellenére sikeres, elindult egy úton, amin tovább fog haladni. Fiatalok nélkül nem lesz sikeres Magyarország!”
Kovács Patrik, a FIVOSZ alapító elnöke köszöntőjében kiemelte: „Budapesten és 10 vidéki városban egész héten közel 60 ingyenesen látogatható rendezvénysorozattal várták a fiatalokat. Terveik szerint a szervezet jövőre megerősíti megyei hálózatát és női bizottságát, hogy új kapukat nyisson a fiatal magyar vállalkozóknak, akik globális színtérben gondolkodnak.”
A FIVOSZ átadta éves elismerését, az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, amit idén a LEDNAGYKER webáruházat üzemeltető JCQ Hungary Kft. ügyvezető tulajdonosa, Szórádi Bence vehetett át.
A gálavacsora és a tartalmas hét megkoronázásaként a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének alapító elnöke Kovács Patrik és a Fiatal Török Üzletemberek Szervezetének (TÜGIAD) elnöke Mr. Ali Yücelen az eseményen együttműködési megállapodást írt alá.
Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének alapító elnöke a megállapodásról elmondta: „A török és a magyar szervezet közötti együttműködéssel reményeink szerint stabil és időtálló hidat építünk a két közös múltban osztozó nemzet ifjai között.”
A Fiatal Vállalkozók Hetén készült képgalériák megtekinthetők facebook oldalunkon.
Közelgő események
[ecs-list-events limit='5' order='DESC']Piacvezető akarsz lenni?
