
Egyre több kereskedő választja ezt a korszerű megoldást
2024 harmadik negyedévében közel ezer vállalkozás választotta a SimplePay Telefonos POS applikációs kártyaelfogadási megoldást, amely iránt a nagyvállalatok is egyre növekvő érdeklődést mutatnak. A kártyás fizetés népszerűségének töretlen növekedését jelzi, hogy a hagyományos POS-terminálok száma is több mint 10%-kal emelkedett idén július-szeptemberben a 2023-as harmadik negyedévhez képest. Ráadásul az újonnan bevezetett qvik szolgáltatást is már hetente több ezer vásárló választja. Az OTP Bank szakértője szerint az utolsó negyedévben még az eddigieknél is nagyobb bővülés várható az elektronikus fizetések terén.
A SimplePay Telefonos POS applikáció – vagyis amikor a kereskedő az applikáció segítségével terminálként használhatja a mobiltelefonját – sikerét mutatja, hogy a harmadik negyedéves forgalom éves szinten megnégyszereződött, és az így bonyolított tranzakciók száma majdnem 6,5-szeresére nőtt egy év alatt 2024 júliusa és szeptembere között az OTP Csoport adatai szerint. Ez a bővülés ugyanakkor nem járt a hagyományos POS-terminálok használatának csökkenésével, ugyanis 2024 harmadik negyedévében éves összehasonlításban 8,5%-kal nőtt a POS-terminálok forgalma és az így végrehajtott tranzakciók száma is több mint 7%-kal emelkedett.
A bővülés mértéke minden elektronikus fizetési módnál kis mértékben elmarad a korábbi évek hasonló időszakában látottaktól. Ennek oka az OTP Bank szakértője szerint elsősorban az, hogy a lakosság a reálbérek növekedése ellenére az inflációs hatások és egyéb makrogazdasági körülmények miatt továbbra is óvatosan költekezik.
„A novemberi Black Friday, a decemberi Mikulás, valamint a karácsonyi és a szilveszteri ünnepek miatt a negyedik negyedévben a harmadikhoz képest nagyobb bővülés várható az elektronikus fizetések forgalmában és a tranzakciók számában is. Összességében az a tapasztalatunk, hogy a készpénzhasználat nem növekszik, és egyre többen, egyre többet és egyre több kereskedőnél használják az elektronikus fizetést” – mondta Hideg Noémi, az OTP Bank Kártyaelfogadás Szolgáltatás és ATM menedzsment vezetője.
A kereskedők és a vásárlók egyre könnyebb, gyorsabb és olcsóbb megoldások közül választhatnak és választanak is. A SimplePay Telefonos POS egy magyar fejlesztésű elektronikus fizetési lehetőséget biztosító alkalmazás, amely a kártyás fizetés és qvik azonnali átutalás előnyeit ötvözi. Lényegében egy okostelefonra telepített szoftveres POS-terminál.
Az OTP Csoport által szeptemberben bevezetett qvik szolgáltatást már a bevezetést követő néhány hónapban heti szinten több ezer vásárló választja. Az új fizetési opció lényege, hogy a vásárló a három lehetséges út (NFC, QR-kód, link) egyikén keresztül belép a saját mobilbanki alkalmazásába, és ott engedélyezi a tranzakciót. Ez a szolgáltatás főleg azoknak a vevőknek jelent gyors, megbízható és a kereskedők számára is kedvező megoldást, akik kártyaadataik megadása helyett más módot keresnek az elektronikus fizetés végrehajtására.
#hirdetés
Közelgő események
Sikeres Történetek – Avagy hogyan legyél vállalkozó
február 26 @ 16:30 - 20:30
Piacvezető akarsz lenni?
