Főoldal Egyéb Megalakult új bizottságunk! – Az Űrbizottság
Megalakult új bizottságunk! – Az Űrbizottság

Megalakult új bizottságunk! – Az Űrbizottság

0
0

Az Űrbizottság célja, hogy összefogja az űrkutatás és az űripar területe iránt érdeklődő tagokat, megismertesse velük a magyar és a nemzetközi űrszektor irányait, újításait és terveit.

A New Space korszakában a magánvállalatok oroszlánrészt vállalnak az új űrkutatási és űripari fejlesztésekben, gyártásokban azzal, hogy a különböző űrügynökségek továbbra is folytatják megkezdett munkáikat (pl. NASA, ESA, ROSCOSMOS stb.). A New Space világa az űrszektort költséghatékonnyá és profitábilisség kívánja tenni nemcsak a nagyvállalatok szintjén (pl. Elon Musk SpaceX-e vagy Jeff Bezos Blue Originje, illetve Richard Brenson Virgin Galacticje stb.), de a kezdő (startup) és már befutott KKV-k számára is. Természetesen a New Space mellett a klasszikus űrtevékenységek is az Űrbizottság látókörében lennének (pl. földmegfigyelés, műholdas kommunikáció, űrkémia, űrélettan stb.), továbbá olyan új izgalmas irányok is, mint például az űrbányászat, űrturizmus vagy a kvantum-kommunikáció.

Az Űrbizottság további célja, hogy networking hálózatot építsen ki a fiatal – a terület iránt érdeklődő – vállaalkozók és a területen már bizonyított senior szakemberek és cégvezetők/tulajdonosok között.

Minden érdeklődőt várunk az Űrbizottság keretein belül és azon kívül is!

Elnöke: Dr. Sárhegyi István

Közelgő események

Nincsenek jövőbeni események.

Piacvezető akarsz lenni?

fivosz-tagok

Most feliratkozhatsz a FIVOSZ hírlevélre:

FIATAL VÁLLALKOZÓKNAK SZÓLÓ ESEMÉNYEK+TUDÁS

Ezt havonta kapod, itt iratkozhatsz fel:

x
Kifejezett hozzájárulásomat adom ahhoz, hogy adataimat a FIVOSZ saját marketingtevékenysége céljából, illetve a kutatás és közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX. törvényben meghatározott piackutatás és közvetlen üzletszerzés céljára felhasználja, és a szervezet működésével és szolgáltatásaival kapcsolatos esetekben átadhatja elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű egyéni kommunikációs eszköz, sms útján, illetve postai úton Önt megkeresse. Adatai gépi úton kerülnek feldolgozásra. Tájékoztatjuk, hogy adatai harmadik felek részére kizárólag az adatvédelmi szabályzatban részletezettek szerint kerülnek továbbításra. Adatai kezeléséhez adott hozzájárulását bármikor, korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen jogosult visszavonni továbbá jogában áll adatainak a megjelölt célra vagy annak egy részére történő kezelésének megszüntetését kérni az alábbi címre elküldött levél útján 1146 Budapest, Thököly út 58-60. IV. emelet 404.

www.fivosz.hu | +36 1 785 7977 | [email protected] | NAIH nyilvántartási szám: NAIH-66446 | © 2007-2021 FIVOSZ, minden jog fenntartva. | Weboldal készítés: Plus Creative Agency