
Év Menedzsere Díjátadó Gála 2020
A Jövő Menedzsere Program Magyarország első olyan fiatal menedzsereknek szóló programja, amelyben 30 év alatti, tehetséges menedzsereket kutat fel és támogat a Menedzserszövetség.
A Menedzserszövetség elkötelezett a jövő tehetségeinek felkutatásában és karrierjük valamint erkölcsi fejlődésük elősegítésében.
A program 2020-as menetrendjéről hamarosan bővebb tájékoztatással jelentkezünk, de addig is ne felejtsék, hogy a 26. Év Menedzsere Díjátadó Gála keretein belül március 7-én a Menedzserszövetség első alkalommal adja át a Jövő Menedzsere Különdíjat, és külön teremmel várja a jövő tehetséges vezetőit egy közös ünneplésre.
Kapcsolatépítés – Üzlet – Gála
A Jövő Menedzsere különterem a következő szempontok szerint lesz kialakítva:
– a műsort kivetítőkön keresztül élőben követhetik a vendégek
– laza, kötetlen bárhangulatban fogyaszthatják el a vacsorájukat a résztvevők
– a teremben az Y és Z generáció képviselői foglalnak helyet, így segítve a korosztályon belüli üzleti kapcsolatok élénkítését
– a díjátadó gála után az összes programhelyszín megnyílik minden részvevő számára, a Jövő Menedzsere különterem hivatalos After Party helyszínként szolgál, ahol a fiatalabb generációk együtt szórakozhatnak a díjazottakkal és meghívott vendégekkel.
Az est folyamán a hét prominens díjazott mellett, olyan emberekkel találkozhattok még, mint Beck György, Bojár Gábor, Kapitány István, Liptay Gabriella, Szirmák Botond.
FIVOSZ tagoknak kedvezmény
A 26. Év Menedzsere Díjátadó Gála Jövő Menedzsere termébe szóló belépőket a FIVOSZ tagok is a Menedzserszövetség tagjainak biztosított kedvezményes áron válthatják meg!
Jegyvásárlási igényeteket kérjük, hogy a következő linken keresztül jelezzétek számunkra:
*A kedvezmény jóváírásához jelöljétek be, hogy szövetségi tagok vagytok
Közelgő események
Piacvezető akarsz lenni?
