Megalakult új bizottságunk! – Az Űrbizottság
Az Űrbizottság célja, hogy összefogja az űrkutatás és az űripar területe iránt érdeklődő tagokat, megismertesse velük a magyar és a nemzetközi űrszektor irányait, újításait és terveit.
A New Space korszakában a magánvállalatok oroszlánrészt vállalnak az új űrkutatási és űripari fejlesztésekben, gyártásokban azzal, hogy a különböző űrügynökségek továbbra is folytatják megkezdett munkáikat (pl. NASA, ESA, ROSCOSMOS stb.). A New Space világa az űrszektort költséghatékonnyá és profitábilisség kívánja tenni nemcsak a nagyvállalatok szintjén (pl. Elon Musk SpaceX-e vagy Jeff Bezos Blue Originje, illetve Richard Brenson Virgin Galacticje stb.), de a kezdő (startup) és már befutott KKV-k számára is. Természetesen a New Space mellett a klasszikus űrtevékenységek is az Űrbizottság látókörében lennének (pl. földmegfigyelés, műholdas kommunikáció, űrkémia, űrélettan stb.), továbbá olyan új izgalmas irányok is, mint például az űrbányászat, űrturizmus vagy a kvantum-kommunikáció.
Az Űrbizottság további célja, hogy networking hálózatot építsen ki a fiatal – a terület iránt érdeklődő – vállaalkozók és a területen már bizonyított senior szakemberek és cégvezetők/tulajdonosok között.
Minden érdeklődőt várunk az Űrbizottság keretein belül és azon kívül is!

Elnöke: Dr. Sárhegyi István
Közelgő események
Fiatal Vállalkozók Hete 2026 – Budapest
november 27 @ 13:00 - 21:00Fiatal Vállalkozók Hete 2026 – Eger
november 26 @ 16:30 - 21:00Fiatal Vállalkozók Hete 2026 – Nyíregyháza
november 26Fiatal Vállalkozók Hete 2026 – Miskolc
november 25 @ 18:30 - 20:00Üzleti tRENDELŐ – Szolnok – Fiatal Vállalkozók Hete 2026 Edition
november 25 @ 17:00
Piacvezető akarsz lenni?

