Főoldal Aktuális Együttműködési megállapodást kötött a FIVOSZ és az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara
Együttműködési megállapodást kötött a FIVOSZ és az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara

Együttműködési megállapodást kötött a FIVOSZ és az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara

0

Újabb fontos lépés a fiatal vállalkozók és a felsőoktatás közötti kapcsolatok erősítésében: 2026. november 4-én együttműködési megállapodást kötött a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) és az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara Székesfehérváron.

A megállapodás célja, hogy szorosabb kapcsolatot teremtsen az egyetemi oktatás, a kutatás és a vállalkozói szféra között, elősegítve az innovációt, a tehetséggondozást és a fiatalok gyakorlati tapasztalatszerzését.

Az együttműködés keretében a felek közös kutatás-fejlesztési projektek, szakmai rendezvények, pályázatok és gyakornoki programok megvalósításának lehetőségeit vizsgálják.

A partnerség kiemelt célja, hogy az egyetemi hallgatók valós vállalkozói kihívások megoldásában vehessenek részt, ezáltal értékes szakmai tapasztalatokat és kapcsolatokat szerezzenek.

A megállapodást Inotay Petra Lujza, a FIVOSZ főtitkára és Prof. Dr. Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Karának dékánja írta alá. Az eseményen Tóth György, a FIVOSZ Fejér megyei elnöke is részt vett, aki ismertette a közös szakmai célkitűzéseket.

A FIVOSZ számára kiemelten fontos a fiatal tehetségek támogatása és a vállalkozói szemlélet erősítése. Bízunk benne, hogy az együttműködés hosszú távon is értékes lehetőségeket teremt a hallgatók és a vállalkozások számára.

Az Óbudai Egyetem beszámolója az együttműködésről:

https://amk.uni-obuda.hu/egyuttmukodesi-megallapodast-kotott-a-fivosz-es-az-obudai-egyetem-alba-regia-kara/

Forrás: Óbudai Egyetem Alba Regia Kar

Közelgő események

Piacvezető akarsz lenni?

fivosz-tagok

Most feliratkozhatsz a FIVOSZ hírlevélre:

FIATAL VÁLLALKOZÓKNAK SZÓLÓ ESEMÉNYEK+TUDÁS

Ezt havonta kapod, itt iratkozhatsz fel:

x
Kifejezett hozzájárulásomat adom ahhoz, hogy adataimat a FIVOSZ saját marketingtevékenysége céljából, illetve a kutatás és közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX. törvényben meghatározott piackutatás és közvetlen üzletszerzés céljára felhasználja, és a szervezet működésével és szolgáltatásaival kapcsolatos esetekben átadhatja elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű egyéni kommunikációs eszköz, sms útján, illetve postai úton Önt megkeresse. Adatai gépi úton kerülnek feldolgozásra. Tájékoztatjuk, hogy adatai harmadik felek részére kizárólag az adatvédelmi szabályzatban részletezettek szerint kerülnek továbbításra. Adatai kezeléséhez adott hozzájárulását bármikor, korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen jogosult visszavonni továbbá jogában áll adatainak a megjelölt célra vagy annak egy részére történő kezelésének megszüntetését kérni az alábbi címre elküldött levél útján 1146 Budapest, Thököly út 58-60. IV. emelet 404.

A FIVOSZ mobilitási partnere az AVIS.

www.fivosz.hu | +36 1 785 7977 | [email protected] | NAIH nyilvántartási szám: NAIH-66446 | © 2007-2021 FIVOSZ, minden jog fenntartva. | Weboldal készítés: Plus Creative Agency